Oké, tudom…
Leyo on feb 25th 2008
Tudom, hogy már írnom kellene, de valahogy most más dolgom volt. Igazság szerint, a szabad időmet mostanában inkább barátnőmmel töltöm és nem a gépemmel – ez még talán logikus is.
Voltak mostanában félreértések, másokkkal is, úgy látszik ez most egy ilyen időszak volt, de szerencsére minden tisztázva lett. Remélem senkiben sem maradt tüske, legalábbis nem látom okát. Mint most is kiderült jobb őszintének lenni mint később kínos beismerő vallomásokat tenni, de még az is jobb mint teljesen elhallgatni. Szóval sorry Tüncsesz & sorry Ani és sorry neked is Szivem!
Filed in Blogroll | 5 responses so far
After Valentin
Leyo on feb 15th 2008
Na kérem, úgyis mondhatom kirándultunk tegnap és tök jó volt, egész nap kocsikáztunk.
Tulképpen üzleti úton voltam azaz voltunk. Eltudnám képzelni mindennapjaimat úgy hogy bébikémmel kocsikázunk és közben elintézem a dolgaimat is :] Közben megálltunk egy halász csárdánál is, tök jót kajcsiztunk. Délután hazaértünk és csodák csodájára minden féle veszekedés nélkül eltöltöttünk egy egész napot együtt.
- Nagyon jó volt Szívem, ilyet csinálhatunk máskor is, csók!
Filed in Blogroll | Nincs hozzászólás
Is this for real ???
Leyo on feb 10th 2008
Sometime’s I jus’t don’t know how to handle things around me. It’s nice to have a girlfirend like mine, I feel pretty good with her, but there is thought that keep bugin me. Everone recognize the feeling when is everything all right, and at the same time is to good to be true. So Im just wondering what gonna happen next. She’s ex is crazy, he bothering us all the time.
- You’re boring sad dog! Brakeing up the email box and iwiw is disgusting and pathetic. Why dont you just live your life like others do, you know like healthy people. If you need help turn to nearest psychiatrist, maybe they can do something with your personality…
So thats for now…
Filed in Blogroll | 2 responses so far
Nightmare on Bimbo street
Leyo on feb 1st 2008
Az elmúlt éjjelem horror volt. Ilyen éjszakám nem igazán volt a közelmúltban, de egyszer ennek is eljön az ideje. Szóval arra ébredtem, hogy kegyetlenül fáj a derekam, melyre kapásból azt hittem, hogy csak rosszul feküdtem, de kisebb mozgolódás után rájöttem, hogy valójában ismét kialakult a vesekövem. A fájdalmam olyan mértékben fokozódott hogy végül kórházba kerültem. Hogyismondjam, szebb éjszakát is el tudtam képzelni.
Nos, erre az ember azt mondaná hogy van ilyen, és ettöl rosszabb dolgok is előfordulhatnak, úgyhogy csak ne panaszkodjak. A kimondhatatlan kegyetlenség amit bent kaptam, az még úgy odatett. Lehet hosszú lesz így, de ha már belekezdtem leírom. Miközben fájdalmaim voltak, sem ágyat, sem egy pohár vizet nem kaptam – merthát azokat a kib…ott adatokat meg biztosítást úgye fel kell venni meg le kell csekkolni. Végülis nem annak a köcsög ápolónak volt problémája hanem nekem
EZÚTTAL IS KÖSZÖNÖM SZÉPEN TE KÖCSÖGHÁZI hogy pokollá tetted a már amúgy is szörnyű éjszakám!
Végül eltelt így egy óra amíg telepumpáltak fájdalom csillapítóval, meg még egy fél óra amíg hatni kezdett. Vizet továbbra sem kaptam, a magyarázat annyi volt hogy: idézem ” nem fogsz nekem itt összehányni mindent..” Gratulálok, nem baj hogy nyelni nem tudtam a száradságtól, neki így kényelmes. Mostanra már jobban vagyok és remélem hamar túl leszek rajta,
Ja és még valami! – Gratulálok a kedves (nem írom le a nevét) emberkének aki elérte hogy az egészségügy romokban heverjen és csak rendezett e.biztosítással foglakozzanak az beteggel….
Filed in Blogroll | 6 responses so far